Ez volt az utolsó interjúja, röviddel ezután, 2010.10.14-én a hotelszobában halva találtak rá.
A veszély ma is hasonló, az igazi ellenség benn van a politikai hatalomban.
Hamis zászlós hadműveletek Az igazság az, hogy nincs iszlám hadsereg vagy al-Kaida nevű terrorista csoport, ezt minden hírszerző tiszt tudja.
Azonban létezik egy propaganda-kampány, aminek célja a nyilvánosság félrevezetése.
Van egy ördögi szervezet, ami ezekért a hazugságokért felelős, céljuk pedig az, hogy elfogadtassák az emberekkel az egységes nemzetközi fellépést a terrorizmus elleni küzdelem során.
A Wall Street titkai Adolf Heusinger (Holzminden, 1897. augusztus 4. – Köln, 1982. november 30.) német katona. Szolgált az első világháborúban. A második világháborúban is fontos katonai szerepet töltött be, majd a német hadsereg vezetője volt 1957 és 1961 között, majd 1964-ig a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt. A nemlétező világerő felszini embere, más magyarázat nincs.