Az emberi psziché manipulálása

ŐK ELŐRE SZÓLTAK!...

Alan Watt elképesztő összefüggéseket, társadalommérnökségi mechanizmusokat tárt fel híressé vált videójában (Az emberi psziché manipulálása), sok-sok évvel ezelőtt.

Mondatai, amiket ebből a monológból most kiollóztunk döbbenetes módon rímelnek rá jelenünkre és igazolják meglehetősen pontos, érvényes meglátásait. Sajnálatos, hogy Watt 2021. március 25-én elhunyt, így már nem tud újabb, az aktuális helyzetet mélységeiben feltáró gondolatokat megosztani velünk. Korábbi megnyilvánulásai azonban vitán felül álló módon kiállták az idők próbáját.

Videónk második részében Bill Ryan tárja fel a jövő forgatókönyvét egy meg nem nevezett informátorra hivatkozva. Ryan 2010-ben töltötte fel először ezt a videóját a világhálóra és egyes részei megdöbbentő módon válnak aktuálissá. Igaz, egyelőre nem került sor az általa megjósolt, korlátozott mértékű nukleáris háborúra a Közel-Keleten és nagyon reméljük, hogy ez a szcenárió sohasem fog életbe lépni.

Ugyanakkor a járvánnyal kapcsolatos jövendölésének pontossága legalábbis hátborzongató lehet.

Videó

  • Forrás: Facebook

Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy ADOMÁNYOZZON az ÖRDÖG ÜGYVÉDJE számára. Szerkesztőink teljesen önkéntesen dolgoznak. Olvasóinktól függ, hogy rendszeres vagy egyszeri befizetésekkel segítsék munkánkat.
Adományozni itt lehet. Köszönjük.


Megosztás
Értékelés:
(0 szavazat)

Kapcsolódó